VI. Madárleány-nap Magyargyerőmonostoron

A magyargyerőmonostori Madárleány-nap elnevezését a Kalotaszeg legrégebbi templomán található egyedi domborműről kapta.

A gyülekezeti napon elsősorban a Monostorról elszármazott vendégek vesznek részt, ami az évek során jó alkalomnak bizonyult arra, hogy a település hagyományaival is megismerkedhessenek a gyülekezeti tagok. Idén augusztus 2-án került sor a VI. Madárleány-nap megszervezésére, melyen Czegő Zoltán mutatta be Néma lovak című könyvét, amely Gyerőmonostoron és környékén játszódik, a tizenhetedik század hajnalán. Kalló Ildikó a száz éves múlttal rendelkező monostori kórusról beszélt előadásában, kitérve a népi éneklés és a karéneklés fontosságára. Debreczeni-Droppán Béla a falu egyik ismert szülöttét, Debreczeni Mártont mutatta be, aki bányászmérnökként és irodalmárként írta be magát a magyar történelembe.

A kulturális programokat a Riszegvirág néptánccsoport előadása zárta.

Vasárnap Kántor Csaba, az Erdélyi Református Egyházkerület püspökhelyettese hirdette az igét, akinek édesapja egykor magyargyerőmonostori lelkész volt. Az istentisztelet keretén belül a monostori egyház egykori gondnokai emléklapot vehettek át.

A program támogatói a Romániai Magyar Demokrata Szövetség és a Communitas Alapítvány, valamint a magyargyerőmonostori Obsidian Kft. és Mariles Kft.

communitas_15ev_fekvo

Reklámok

Humor, tudomány, tánc Magyargyerőmonostoron

Hagyományos módon idén sem a falunapok szokásos stílusában tartották meg Magyargyerőmonostoron a sorrendben negyedik Madárleány-napot. Az Egyház és média tematikájú rendezvény egésznapos programot kínált, amelyben helyet kapott az elszármazottak találkozója, tudományos előadás, néptánc, író-olvasó találkozó a Szabadságmunkatársaival, de a könnyedebb műfaj hódolói sem panaszkodhattak, Könczey Elemér karikatúráinak kiállítását mindenki megcsodálta és a Szomszédnéni Produkciós Iroda humorestje is zajos sikert aratott. Mindezen programpontok között falatozásra, zenehallgatásra, kötetlen eszmecserére is alkalom nyílt, és úgy tűnt, a kalotaszegi falu népe nem hiányolja a kirakodóvásárszerűbb, többnapos rendezvényeket, sokkal inkább a település jelképeire, értékeire kívánják felhívni az odalátogatók figyelmét.

A szentírás, a hír és a pletyka

Még az utóbbi napokban megszokottá vált rekkenő hőség sem zavarta meg a IV. Madárleány-napot, hiszen a déli futózápor kellemesen lehűtötte a levegőt július 16-án Magyargyerőmonostoron, ahol szokás szerint ezúttal is a templomban kezdődött a program. Hover Zsolt lelkipásztor János evangéliuma 3. részének 16. verse alapján az evangélium hírértékét magyarázta a templomot megtöltő híveknek. – Minden műfaj alapja a hír, a közérdeklődésre számot tartó információ. Gyakorlatilag a szentírás is egy hír köré épül, maga a görög szó jelentése örömhír, örömüzenet – fejtette ki az újságírói tanulmányainak derekán járó lelkipásztor, lapunk munkatársa, utalva Mózes ötödik könyvére is, ahol elhangzik, hogy minden hírt több forrásból és több tanúval kell megerősíteni, hiszen megengedhetetlen a pletyka, amely jóvátehetetlenül megsérti az ember becsületét, tisztességét. – Egy hír annál fontosabb, minél többeket érint. Az idézett igében (Mert úgy szerette Isten e világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy aki benne hisz, el ne vesszen, hanem örök élete legyen) nem kisebb személyről van szó, mint az Úristenről. Nem létezhet ennél fontosabb hír az ember számára, hiszen Ő szánta meg az emberiséget, adta oda érte egyszülött fiát, és ez a világot magát érinti – hívta fel a figyelmet a lelkész. Hozzátette: a Szentírásban tudósítások, beszámolók is bőven olvashatók, az evangélisták beszámolnak Jézus Krisztus cselekedeteiről, de nem kommentálják azokat, hanem hagyják, hogy az események önmagukért beszéljenek, így győzzék meg olvasóikat az eredmények fontosságáról. Hozzájuk hasonlóan nekünk is el kell döntenünk, hogyan próbáljuk életünkbe beépíteni az örömüzenetet és az isteni szándékot – összegezte az igehirdető.

A Madárleány-nap egyik jellegzetessége, hogy minden évben emléklapot adnak át valamely érdem elismeréséül. Idén azokat a házaspárokat díjazták, akik több mint 50 éve kötötték össze életüket. A kilenc érintett házaspár közül a legtöbben (összesen 3-an) 53 esztendeje mondták ki a boldogító igent, majd az 54., 56., 58., 59. és 61. évfordulóval büszkélkedők után jött a csúcstartó, a 65 éve (1946. június 1-jén) örök hűséget esküdött Kovács István Zici és Erzsébet köszöntése, az oklevelet és a hozzá járó csokrot Erzsi néni személyesen vette át.

Esőáztatta író–olvasó találkozó

A szerkesztőségünk tagjaival tervezett találkozás az időjárás pillanatnyi szeszélye miatt rövidre sikeredett, de reményeink szerint kellemes emlékeket hagyott. Újvári Ildikó főszerkesztő ismertette lapunk jellegzetességeit, amelyet kalotaszegi olvasóink nagyrésze leginkább az internetről ismer, és természetesen a lelkipásztoruk által nálunk közölt cikkek miatt is rendszeresen figyelemmel követ. A hirtelen zápor félbeszakította a Kós Ferenc Könyvtári Alapítvány támogatásával rögtönzött ajándékozást, amelynek keretében a faluhoz kötődő villámkérdésekre leggyorsabban válaszolók könyvjutalmat kaptak. Mindeközben befutottak a bánffyhunyadi Suhancok is, a néptáncegyüttes visszatérő vendége a Madárleány-napnak, idei fellépésük is fergetegesre sikeredett. Ezúttal újdonsággal is szolgáltak, a már megszokott kalotaszegi táncrend mellett szászcsávási cigányrendet is táncoltak, viseletük láttán az őket felkonferáló lelkipásztor meg is jegyezte: olyanok, mintha egyenesen a bánffyhunyadi piacról érkeztek volna. Megérdemelten kaptak hatalmas tapsot és ízletes ebédet, amely után siettek is tovább, hiszen hamarosan a szomszédos Magyarvalkó falunapi rendezvényén is megrecsegtették a színpad deszkáit.

Technikatörténettől a humorig

Nem először jártunk Magyargyerőmonostoron, így tudtuk, hogy ezúttal is sokat hallhatunk az itteni jellegzetességekről. Az 1196-ban épült templom a legrégebbi a környéken, külső falán található az ismert dombormű: a melléből kígyókat tápláló, félig madár, félig nőalak, a Madárleány. Erről is szó esett a Technikatörténeti kutatások Magyargyerőmonostoroncímű kötet bemutatóján, amelyet a három szerző – dr. Bitay Enikő, drd. Talpas János és dr. Márton László – közül utóbbi vállalt magára. Érdekfeszítő ismertetés hangzott el a gyűjtőmunkáról, amelynek során a szerzők Kalotaszeg öt gótikus templomát (amelyek Magyarvalkót, Nádasdarócot, Kiskapust, Bánffyhunyadot és Magyargyerőmonostort ékítik) tanulmányozták. Elhangzott: nagy valószínűséggel az ugyanabban az időszakban épült kolozsvári Szent Mihály-templom is ihlette ezeket a nyitott körtornácos, zsindelyes tornyú, csúcsíves-mérműves ablakú hajlékokat, amelyek sajátos ötvözetei a szász erődtemplomoknak és az ortodox fatemplomoknak, ugyanakkor kalotaszegi stabilitást, harmóniát sugallnak.

A tudományos értekezést a könnyedebb műfaj váltotta fel: az ismert kolozsvári grafikus, Könczey Elemér maga mutatta be 2009-ben megjelent, Fejadag című karikatúra-kötetét, bőségesen mesélve a kezdetekről és a rajzolás kulisszatitkairól. Megtudtuk: a Ludas Matyi című vicclap tehető felelőssé azért, hogy Könczey karikatúrákat kezdett készíteni, 16 éve tart ez a folyamat az életében. Első rajzai lapunk diákmelléklete, a Campus hasábjain jelentek meg, majd 11 éve a Krónika napilap közli napi rendszerességgel. A kötet 365 rajzot foglal magába, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy forgatója a napi étel-, ital-, víz-, levegő-, információ-, szenzáció-, frusztráció- és szeretetadagja mellé kapja meg a humoradagját is. A közönség lelkesen csodálta a kiállított karikatúrákat, dedikáltatta a megvásárolt köteteket, a mozzanat pedig megalapozta a falunap fináléjának hangulatát is. A Szomszédnéni Produkciós Iroda két humoristája, Bálint Ferenc és Tóth Szabolcs könnyesre nevettette a székháznak nevezett középületbe zsúfolódott közönséget, poénjaik némelyike kifejezetten illett a falusi környezethez.

Bár a környéken és kicsit távolabb is még számos rendezvény csábította a közönséget, ezúttal sem bántuk meg, hogy Magyargyerőmonostoron töltöttük a szombatunkat, egy nem hagyományos falunapon.

IV. Madárleány-nap: Egyház és média

IV. Madárleány-nap

Idén július 16-án tartjuk a Madárleány-napot.

Program:

11. 00 – 12. 00: Az Evangélium hírértéke (Sajtóműfajok a Bibliában)  – igét hirdet Hover Zsolt

12. 00 – 13. 00: Elszármazottak találkozója

13. 00 – 14. 00: Író olvasó találkozó a Szabadság szerkesztőségével

14. 00 – 14. 30: A bánffyhunyadi Suhanc néptánccsoport bemutatója

16. 00 – 17. 00: Könyvbemutató: Technikatörténeti Örökség Magyargyerőmonostoron – Márton László

17. 00 – 18. 00:Karikatúra kiállítás, előadás: Könczey Elemér

19. 00 – 20. 00: Humorest – fellép a Szomszédnéni Produkciós Iroda (Bálint Ferenc és Tóth Szabolcs)

 

Támogató

 

Médiapartner

Emberek és rejtett kincsek Magyargyerőmonstoron

Kerekes Edit, Sándor Boglárka

Helytörténeti-helyrajzi előadások, találkozás és mese a faluünnepen

Katica néni meleg szavakkal méltatta Sinkó András munkásságát

Magyargyerõmonostorról, kincseirõl és a magyargyerõmonostoriakról szólt szombaton a Madárleány-nap, amelyet immár harmadszor szerveztek meg a kalotaszegi faluban. Hover Zsolt lelkipásztor és segítői a szokásos falunaptól némileg eltérő jellegű közösségi ünnepet teremtettek: ilyenkor nem igazán jellemző módon – főként helytörténeti – előadások hangzottak el, amelyek rendkívüliségét fokozta, hogy a faluhoz kapcsolódó jeles személyiségek és a tárgyi-építészeti örökség méltatása során sokan tulajdonképpen családtörténetet hallhattak. Nem akármilyen dolgokról esett szó, hiszen például itt született Gyarmathy Zsigáné Hory Etelka, akinek a magyar népi varrottas világhírnevét köszönhetjük, a több mint 800 éves templom pedig páratlan kincseket rejt. A helybéliek, elszármazottak és vendégek beszélgettek a harangról, toronyóráról, Kalotaszeg nagyasszonyáról, emléktáblát avattak, népmesét hallgattak, a néptáncos zárás után pedig nótaszóval mulattak.

Madárleány. Találóbb nevet aligha lehetett volna adni a falunapnak, bár Hover Zsolt jó ideig kereste. A madárleány a templom külső falán az 1936-os restauráláskor előbukkant szoborcsoport legvitatottabb alakja. Alsóteste madár, felsőteste nőalak, melléből egy szárnyas és egy szárnyatlan kígyót táplál. A monostori református gyülekezet honlapján (monostor.reformatus.ro) ezt olvashatjuk: „pogány kori termékenységi istennőt ábrázolhat, melyet honfoglaló őseink egy névtelen mestere a letelepedés után faraghatott, tekintettel arra, hogy ilyen súlyos házi bálványt nem valószínű, hogy a vándorlások során magukkal szállítottak volna elődeink. Elveti a megesett és büntetésből kígyókat szoptató lány legendáját, tekintettel arra, hogy abban nem esik szó a madár altestről. A két kígyó az égi és földi teremtmények szimbóluma lehet, mivel az egyik szárnyas, a másik szárnyatlan. Hasonló alkotások a tibeti kolostorokban fedezhetők fel.” A többi kinccsel együtt ezt is megcsodálhattuk vagy ismételten rácsodálkozhattunk a rendezvényt nyitó kora délutáni istentisztelet alkalmával.

Ilyen lehetett a templom a hajdani ikertornyokkal (Hover Zsolt montázsa)

A harang hívogató szavára a helybeliek és a vendégek is Kalotaszeg legrégebbi, látnivalóktól csaknem roskadozó templomába gyűltek, meghallgatni Hover Zsolt lelkipásztor alkalomhoz illõ prédikációját. A lelkész Pál apostol Filippibeliekhez írott második levele 1–3 versei alapján arra hívta fel a figyelmet, hogy minden emberben meg kell látnunk azt a különleges képességet, amely őt nálunk különbbé teszi, hiszen Isten mindannyiuknak ajándékozott valamilyen talentumot. Szerinte a válságos időkben is megtartott falunap szép példája annak, hogy nem feltétlenül kell megélnünk az élet több területén is egyre inkább megnyilvánuló elhidegülést, hanem amint az ige is tanácsolja: fogadjuk el egymást szeretetben, az Úrjézus által.

A magyarok feladata

Az előadások a székháznak nevezett közeli épület jótékony hűvösében zajlottak. A magyarság, benne a magyargyerõmonostoriak feladatáról, küldetéséről beszélt Szabó Magda helyi származású nyugalmazott tanár, aki ezotériával foglalkozik, a témában könyvet is írt. A magyarok különleges feladatát Pilis és Dobogókő jelentéséhez kapcsolta: a Duna által szív alakban körülhatárolt Pilist az ezoterikusok a Föld 7 működő csakrája közül a szív-energiaközpontnak tartják, az ott élő nép rendkívüli feladatának pedig azt, hogy szeretettel, hittel megmutassa a világnak a krisztusi erkölcsöket. Mindehhez erőt a hithez visszatérve nyerhetünk, a közösségeket, hagyományokat újraépítve. Elhangzott: a magyarság feladata azonnal segíteni, amikor szükséges; „Ha mi eltűnünk Európából, a világnak vége”.

12 éve kezdõdött a néptáncoktatás a bánffyhunyadi iskolában

Bár a közönségben akadtak, akik fejcsóválva fogadták az elhangzottakat („Ez tündérmese…”), kétkedésüket megrendíteni vitapartner is került („Az mese, amit a tévében hallasz.”). Maga az előadó az elmondottak alátámasztására a szent koronatanhoz, a dalai láma, a nepáli papok és a pápa által mondottakhoz fordult, Pio atyát is idézte: „Magyarország olyan kalitka, amelyből egyszer gyönyörű madár fog kirepülni. Sok szenvedés vár még rájuk, de egész Európában páratlan dicsőségben lesz részük. Irigylem a magyarokat, mert általuk nagy boldogság árad majd az emberiségre. Kevés nemzetnek van olyan nagyhatalmú őrangyala, mint a magyaroknak, és bizony helyes lenne erősebben kérniük hathatós oltalmát országukra!” A konklúziót legtalálóbban talán az a hozzászóló fogalmazta meg, aki szerint azon kellene munkálkodnunk, hogy a magyarság valamikori presztízsét visszaállítsuk, és visszahozzuk a kis közösségekbe is.

S hogy ez a törekvés Magyargyerõmonostoron jó úton jár, arra ékes példa az idei falunap keretében leleplezett emléktábla, amellyel a helység egyik híres szülötte, Sinkó András szobrász és iparművész munkássága és emberi nagysága előtt tiszteleg. A művész egykori szülőháza ma kántori lakás, gyönyörű, példás rendben tartott porta, ennek utcafrontjára került a Daróczi Miklós mérnök és ifj. Bogdán István munkáját dicsérő tábla. Az 1901-ben szegényparaszti családban született szobrász életútját Sinkó Kalló Katalin, a falu Katica nénije ismertette, szeretetteljes szavakkal rajzolva meg egy hányatott sorsában is gerinces, szelíd lelkű, állatokért rajongó, érzékeny művész portréját. Arra is fény derült, hogy a ’70-es években egy Bécs környékén élő, magyar ’56-os menekült felfedezte Sinkó munkáit, és begyűjtött közülük mindent, amihez csak hozzáfért. Majd az õ egyik unokaöccse, aki bánffyhunyadi lányt vett feleségül, elkerült erre a vidékre, s így derült ki, honnan is származik az általuk oly nagyrabecsült mûvész. A gyûjtõ azóta számos munkát ajándékozott a falunak (ezek a templomban csodálhatóak meg), és amikor felmerült a szülőház táblával való megjelölésének gondolata, azt is lelkesen támogatták és anyagilag finanszírozták a bécsi magyarok, Gergely Hugó és családja. Bár személyesen nem tudtak jelen lenni az avatáson, Katica néni elsősorban nekik köszönte meg a segítséget és támogatást. Bogdán István színművész Ady Endre A föl-földobott kő című, alkalomhoz illõ versének elmondásával fokozta az ünnepi hangulatot, majd Bálint Árpád nyugalmazott tanító leleplezte az emléktáblát, Adyt idézve: ez a tábla arra tanítson minket, hogy bárhová is dob fel a sors, mindig ide essünk vissza!

Miért repedt meg a monostori harang?

A Magyargyerõmonostoron két évig tartó technikatörténeti kutatásokból napokon belül kötet jelenik meg. Dr. Bitay Enikõ, dr. Márton László és drd. Talpas János közös kutatásának eredményeiből Márton László mérnök ismertetett néhányat, amely azt illusztrálja, hogyan látják kívülről a falut mások, illetve mennyi mindenre lehetnek büszkék a monostoriak. A technikatörténeti kutatás múltja Erdélyben alig tízéves, az Erdélyi Múzeum Egyesülethez tartozó kutatócsoport három évvel ezelõtt kezdeményezte Kalotaszegen az öt gótikus (magyarvalkói, gyerõmonostori, bánffyhunyadi, kiskapusi, daróci) templom kutatását.

Bálint Árpád nyugalmazott tanító: „... mindig ide hulljunk vissza”

Az előadótól és a közönség soraiból érkező anekdotákkal, ínyenc történetekkel bőven fűszerezett ismertetés laikusok számára is egyértelműen feltárta a román és gótikus stílusban épült, nyolc évszázados templom jellegzetes építészeti elemeinek rejtett technikai megoldásait. Kiderült például, hogy az erős monostori szelek miért nem rombolják le az eredetileg megfigyelő helyül is szolgáló kecses, magas tornyot, amelyből valamikor kettő is volt; megtudhattuk, hogy a torony fa részét helyi mesterek készítették, és azt is, miért kék a házak külső fala. Szó esett a jellemzően kalotaszegi kontyos és csonka kontyolt házról, a szalmafedélről, az építtetők által babonásan került, ám Kalotaszegen előszeretettel használt görbe fákról, a templom napórájának titkáról (amelyet a hely szélességi fokának függvényében, a napéjegyenlőséggel vagy tavaszi-őszi napfordulóval összefüggésben lehet csak működőképesen elhelyezni). A falu legrégebbi kézzelfogható tárgya az 1835–1840 körül Nagyváradon készült, ma már nem működő, ám javításra méltó toronyóra, amely hajdanában naponta 316-szor ütött. Márton László hangsúlyozta: a toronyóra szorosan az emberi léthez kapcsolódik, s a nap beosztásában nyújtott segítségen túl óriási jelentőséggel bírhat például a reggelt váró nagybeteg számára.

A lelkész mindig örömmel mesél a templom történetérõl

No, és a harang: hát az szenvedélyes beszélgetést kavart. A templom két harangja a XVIII. század utolsó évtizedeiben készült. Miután a szakember maximum 300 évre tette egy harang élettartamát, elhangzott az is, hogy a régi harang 1979-ben megrepedt, és akkor titokban újraöntötték. Azért titokban, hogy az ódonságához fűződő érzelmeket a tudás ne foszlassa semmivé… Nagy fájdalom sok helybéli számára, hogy idén ismét beteg lett a harangjuk. Sokak szerint azért, mert a mai szokásnak megfelelően a harangot már a földről kongatják, márpedig azt vizsgálni, „látogatni” – nem mondták ugyan ki, de érzésem szerint úgy gondolták: szeretni – kell. Így eshetett meg, hogy a harang nyelvét tartó gumi megnyúlt, és kondításkor a nyelv nem a megfelelő helyen, hanem egyre lennebb ütött, mígnem a harang elrepedt. Márton László szerint viszont éppen kiszolgálták idejüket a harangok, és magyarázatából a repedésnek még egy oka kiderült. A bronzharanghoz szükséges 20 százaléknyi ónt különféle tárgyak formájában a lakosság adta össze. Az óntárgyak nehezen olvadnak, így a kész harangba szilárd óndarabkák is kerülnek, amelyek mínusz 20 fokon elporlanak, a harang így lyukas lesz, feszültséggyűjtő pont keletkezik, s ez vezet repedéshez. A helybélieknek ez ugyan sovány vigasz, ám az előadó új, merész feladatot is kínált számukra: megjavítani a toronyórát, akár felépíteni a második tornyot (amelynek létét egy 1751-ben kelt levél viaszpecsétje sejteti), valamint tanösvény keretében megmutatni a turistáknak a falu sok-sok kincsét – amelyeknek jelen írás csak a töredékét említi. Így világhírű lenne Magyargyerõmonostor – zárta előadását a szakember.

Gyarmathy Zsigáné emlékezete

Nem is lenne teljes egy kalotaszegi falunap, ha nem emlékeznének meg a keretében a tájegység nagyasszonyaként emlegetett Gyarmathy Zsigánéról. Szülõfaluja, Magyargyerõmonostor emléktáblával is õrzi a tõle kapott lángot, a méltató szerepét pedig ez alkalommal Debreczeni-Droppán Béla, a budapesti Magyar Nemzeti Múzeum történész-levéltárosa vállalta magára. A kutató nem elõször látogatott el a faluba, hiszen évekkel ezelõtt itt akadt nyomára egyik õsének – a környék másik jeles szülöttének, Debreczeni Márton bányamérnök-polihisztornak –, és azóta is nagy szerepet vállalt abban, hogy Magyargyerõmonostor méltóképpen õrizhesse emlékeit. A két család, a Debreczeni és a Hory története természetes módon fonódik egybe, hiszen Gyarmathy Zsigáné Hory Etelka legkedvesebb gyerekkori játszópajtása, majd felnõttkori barátnõje Debreczeni-lány volt – derült ki a színes, adatokkal és idézetekkel bõven szolgáló, érdekfeszítõ elõadásból. Csodálnivaló az a munka, amelyet a fiatal magyarországi kutató különféle levéltárakban, többek között Kolozsváron is kifejtett, feltárva régi családi dokumentumokat, fotográfiákat (de továbbra is érdeklõdéssel fogad eredeti felvételeket Hory Etelkáról és családjáról), anyakönyvi és halotti bejegyzéseket. Kutatásainak azonban korántsem jutott a végére, hiszen, mint elmondta, egyelõre nem állt módjában belepillantani a kolozsvári levéltárban õrzött legértékesebb anyagba: Gyarmathy Zsigáné levelezésébe és naplójába.

Naponta 316-ot ütött a 170 éves toronyóra

Az elõadó által megrajzolt kép azonban így is teljes. Szavai nyomán megelevenedett a nagyra becsült költõ-pap, Hory Farkas képe, aki szeretettel, odaadással nevelte fel gyermekeit, az istenszeretet mellett a honszeretetet is beoltva szívükbe. Így lett Hory Etelkából mûvelt, sokoldalú ember, aki nem csak Kalotaszegrõl írott regényeivel, elbeszéléseivel vívta ki a Nagyasszony megnevezést, hanem a háziipar megmentésével is, hiszen szervezõi munkájával elérte, hogy a kalotaszegi varrottasok és festett bútorok világszerte ismertté és elismertté váltak. Az általa szervezett kiállítások során maga Rudolf trónörökös és Erzsébet királyné is megcsodálta a munkákat, utóbbi még egy menyasszonyi nászlepedõre is szemet vetett, így került a magyargyerõmonostori Kovács Erzsi munkája a gödõllõi királyi kastélyba.

Hory Farkas és Debreczeni-Droppán Béla

Az elõadást korabeli fényképfelvételek és feljegyzések tették még hitelesebbé, Debreczeni-Droppán Béla pedig látható örömmel olvasott fel rövid részleteket Gyarmathy Zsigáné regényeibõl, elbeszéléseibõl, maga is elismerve, hogy ez az írói világ képes arra, hogy magával ragadja olvasóját.

Majdnem profi Suhancok és a népmese

A nap folyamán kitartó közönségmaghoz programonként újabb és újabb résztvevõk csatlakoztak. Este aztán a tájház udvarán lévõ szabadtéri színpad elé már igazi tömeg gyûlt. Bánffyhunyadon 1998-ban kezdõdött az iskolai néptáncoktatás, az elmúlt tanévben 110 fiatal táncolt. A legjobbakból álló Suhanc mezõségi és kalotaszegi táncokat adott elõ, gyönyörû viseletben és örömmel nyugtázott hozzáértéssel, lelkesedésük pedig annyira magával ragadta a közönség legifjabb tagjait, hogy a kicsinyek a színpad elõtti füves téren botladozva próbálták utánozni a tüzes mozdulatokat. Népdalt énekelt a helybéli Király Dalma, Katica néni (Sinkó Kalló Katalin) pedig monostori tréfás népmesével szórakoztatta azt a hálás közönséget, amely még késõig nótaszóval, élettel töltötte meg a teret.

Az 1936-os tatarozáskor elõkerült szoborcsoport a Madárleánnyal és napórával

Kellenek-e ilyen rendezvények? Sok energia, szervezés, nem is olyan kevés pénz kell mindehhez… A kétszáznál kevesebb lelket számláló magyar közösségnek azonban ez szinte gyerekjáték, hiszen a kilencvenes években messze földön híres-megcsodált parókiát is teremtettek közösen. A vendégnek jó volt látni az emberek kötõdését falujukhoz, azt a ragaszkodást, amely nem hagyja õket érdektelenséggel szemlélni a közösség és értékeinek sorsát. Talán még csodákra is képesek…

A madárleány faluja

Kalotaszeg legősibb temploma a havasok lábánál elterülő Magyargyerőmonostoron található. A templom, mely kezdetben a Mikola család nemzetségi kolostora volt, 1196-ban épült. Karcsú tornya, napórája, valamint a templom déli falán látható domborművek egyedivé teszik e hajlékot a Kárpát-medencében, de talán egész Európában is. A domborművek közül a legérdekesebb a Kalotaszegi Madárleány. Története a honfoglalás előtti időkbe nyúlik vissza, ma már nagyon keveset tudni az eredetéről. A szobor női alakot ábrázol, aki egy szárnyas és egy szárny nélküli sárkányt szoptat. Alsótestét toll borítja, és alakja madárkarmokban végződik.ű

Hover Zsolt

A templomnak valamikor két tornya volt, ám az egyik torony feltehetően egy 17. századi földrengés következtében leomlott. Sok turista látogatja a templomot, többen csak olyan útikönyvekből tájékozódnak, melyek meglehetősen pontatlanok. Egy alkalommal önjelölt történész látogatta meg a templomot, amikor még Kiss Tibor barátom volt itt a lelkész. Megkérdezte, hogy miért nincs két tornya a templomnak, ahogy az útikönyv írja. A lelkész elmesélte neki, hogy az már évszázadokkal ezelőtt ledőlt. A vendéget nem nyugtatta meg a válasz, és addig vitatkozott, míg a lelkész – kicsit bosszúsan – azt nem mondta neki:

– Elbontottuk és abból építettük fel az új parókiát – Ez a válasz bizonyára kielégítőnek tűnt, mert a turista nem firtatta tovább a második torony sorsát.

Borka legendája

A napjainkig fennmaradt legenda így meséli el a falu és a templom alapításának történetét. Magyargyerőmonostortól délre, körülbelül két kilométer távolságra emelkedik egy lapos tetejű hegy, a Várhegy. Sok száz évvel ezelőtt ennek a hegynek a tetején állt egy hatalmas vár, amelynek az urát Gyerőnek hívták. A vár urának több fia is volt, de leánya csak egy, akit Borkának hívtak. A vártól nem messze volt egy tiszta és jó vizű forrás, ahova a lány mindennap lejárt vízért, s amit ma is Borka csorgójának neveznek. Ennél a kútnál ismerkedett meg a kertész fiával, aki szép szál legény volt, s akibe beleszeretett. Mivel a fiú szegény volt, csak titokban találkozhattak. Az uraság tudomást szerzett a fiatalok titkos szerelméről, s a fiút felakasztatta. Egy idő után kitudódott, hogy Borka gyereket vár. Gyerő úr dühében a leánnyal is végezni akart, ám a felesége kérlelésére nem bántotta őt. Egy kolostort építtetett és annak a tornyába zárta Borkát. Ide települt azután a falu, s így vette fel a Gyerőmonostor nevet.

Mikor betelt a szülés ideje, Borka világra hozott két sárkánykígyót. Amikor az apja ezt megtudta, rögtön megparancsolta, hogy pusztítsák el őket. Szegény Borkát befalazták, a kígyókkal együtt. Az építőmester, aki a tornyot építette, kifaragta a képmását kőből, s elhelyezte a torony falába. A vár ura keservesen megfizetett kegyetlen tette miatt. Borka halála után egy éjszaka hatalmas vihar támadt, megmozdult a föld és elnyelte a várat urastól, szolgástól, minden kincsével és gazdagságával együtt.

Kézművesség

A község Kalotaszeg legdélebbi pontján fekszik, a Kapus-patak forrásvidékén, a kalotaszegi néprajzi tájegység határán. Tőle délre már a Mócvidék szétszórt havasi falvai találhatók. A települést dombok ölelik körül, némileg védve van az időjárás szeszélyétől, de így is előfordul, hogy nagy esőzés idején a falut átszelő két kis patak kilép a medréből. Az országút menti folyócskát apró hidak, pallók szelik keresztül. Ezek kötik össze az emberek házait az úttal. Az út mentén régimódi kalotaszegi pártás házak sorakoznak, melyek sorát itt-ott azért már megtörik az újabban épült hajlékok.

A monostori ember mindig foglalkozott földműveléssel, ám csupán önellátásra, mivel a talaj kevésbé alkalmas arra, hogy meg lehessen élni belőle. A lakosság arra kényszerült, hogy más megélhetés után nézzen: így fejlődött ki már több évszázaddal ezelőtt a kézműipar. A falu határában jó minőségű agyag található, ezért egészen a huszadik század elejéig virágzott itt a fazekasság és a kályhacsempe készítés. Ezenkívül famegmunkálással, építkezéssel, fuvarozással foglalkoztak a falu férfiai, az asszonyok pedig feldolgozták a kendert és a gyapjút, amiből vásznat készítettek.

Addig üsd a vasat, amíg meleg!

Mára már a legtöbb kézműves mesterség eltűnt. Csupán néhány asszony foglalkozik varrással, és egyetlen kovácsműhely van a faluban, amely néhanapján üzemel. A műhely tulajdonosa Bódis János Kovács. A mesterséget édesapjától örökölte, családi ragadványnevüket is a mesterségükről kapták. A műhely majdnem százéves, és bár több mint tíz évig megvolt a kisiparos engedélye János bátyámnak, ma már csak akkor izzítja be a kemencét, ha szomszédoknak, barátoknak kell lovat vasalni. Egy ilyen alkalmat sikerült nekem is elcsípnem, és lesétáltam a kovácsműhelyig, hogy szemügyre vehessem, miként is űzik a lóvasalás mesterségét.

– Alig pár esztendős koromban már itt tettem-vettem a műhelyben. Mindig rám bízta édesapám, amit lehetett, és szép lassan eltanultam tőle a mesterséget. Még a katonaságnál is kovácsként dolgoztam. Igaz, amikor megkérdezték tőlem a sorozásnál, hogy mi a mesterségem, akkor nem tudtam, hogy mondják a kovácsnak románul, ezért azt mondtam, hogy fierist, azaz vasas vagyok. Nem értették pontosan, ezért megkérdezték, hogy vasbetonnal foglalkozom-e? Mikor végre megértették, hogy kovács vagyok, akkor a határ mellé rendeltek katonának, többnyire ott volt lovasság, ott aztán hasznát vehettem a mesterségnek – mondta János bátyám, közben egy fogóval kivette a felizzított vasat a parázsból, a másik kezében pedig egy jókora kalapácsot szorongatott.

– Megállna egy percre, hogy lefényképezhessem az izzó vassal? – kérdeztem tőle izgatottan.

– Egy pillanat, csak most muszáj kicsit megmunkáljam, nehogy túlságosan lehűljön – mondta, és már el is kezdte kalapálni a tűzpiros fémdarabot. Erre szokták mondani, hogy addig kell ütni a vasat, amíg meleg.

Érdekes volt megfigyelni, hogy a pár araszos vasdarab hogyan alakul patkóvá. Miután elkészült a „lábbeli”, a ló gazdája felemelte, és magához szorította a jószág lábát. A kovácsmester egy fogóval a ló gondosan lefaragott, megtörölt patájához illesztette a forró vasat, mire az hatalmas füstgomolyagot kezdett eregetni. A kovácsműhely környékén olyan szag áradt, mint disznóperzseléskor. A jószág egykedvű nyugalommal tűrte a műveletet. Akadt azonban a kovácsnak olyan lóval is dolga, melyet négy embernek kellett lefognia vasalás közben. A patkolás nem jár ugyan fájdalommal, de a nyugtalanabb természetű állat nehezen viseli, hogy egy forró vassal forgolódnak körülötte. Miután a patkó szépen illeszkedett a ló körméhez, gondosan odaszegelte a mester az állat patájához. Mikor mind a négy lábára rákerült az új patkó, eloldották a kötelet, a ló pedig ugrándozni kezdett, mintha csak ki akarná próbálni az új lábbelijét.

Mindenütt jó, de a legjobb az iskolában

A falunak nevezetes szülöttei is vannak: Debreczeni Márton tudós, bányászmérnök, az utolsó magyar eposz szerzője, valamint Gyarmati Zsigáné, aki a kézműves ipart virágoztatta fel Kalotaszegen. Bálint Árpád tanító, aki több mint negyven évig oktatta a gyerekeket, így emlékszik vissza az iskolában eltöltött évekre.

– Nagyon könnyen tudtam végezni a munkát, amiben a szülők, és a gyermekek is segítségemre voltak. A gyermekeknek olyan jó volt a felfogásuk, hogy szinte repültünk a tananyaggal. Nem tudtam annyi házi feladatot adni, hogy egynémely gyerek ne mondta volna: tanító bácsi, adjon még legalább egy példát házinak, mert ez nagyon kevés lesz. Az első osztályosok karácsonyra már megtanultak írni-olvasni. Abban az időben ki is estem rendesen a módszertanból olyannyira, hogy elfelejtettem a betű tanítás metodikáját. Egy alkalommal tanfelügyelő volt jelen az órámon, amikor a Szülőföldem című vers kapcsán arra a közmondásra kellett rávezetnem a gyerekeket, hogy: mindenütt jó, de a legjobb otthon. Amikor az óra vége felé közeledve megkérdeztem tőlük, hogy szerintük hol a legjobb, akkor egyhangúan azt felelték: az iskolában!

Mint minden kalotaszegi faluban, itt is szívügyüknek tekintik az emberek a hagyomány ápolását. Ragaszkodnak az ősi templomhoz, bár alig kétszázan szerepelnek az egyházi nyilvántartásban. Bárhogyan is alakult Erdély történelme, Kalotaszeg mindig megőrizte azt az örökséget, mely egyedülállóvá tette a Kárpát-medencében. A kérdés csak az, hogy lesz-e kinek átadni ezt az örökséget.

A lelkészcsalád (Kerekes Edit – Szabadság)

Ezt a kérdést feltettük a válaszadásban egyik legilletékesebbnek, Hover Zsolt magyargyerőmonostori lelkipásztornak, aki egyben a fenti anyag szerzője is. Úgy látja, a 25–30 gyermek és fiatal érdeklődik a közösség, a falu múltja iránt, fontos számukra a templom, a hagyományok, a lányok ünnepekkor népviseletbe öltöznek. Hover Judit, a tiszteletesasszony egyben tanító néni, az idén hat I–IV. osztályos magyar kisdiákkal foglalkozott. A család korábban Kispetriben „szolgált”, majd 2007-ben a gyerőmonostori gyülekezet meghívta őket. Bár nem volt könnyű otthagyni a petri embereket, a döntésben fontos szempont volt, hogy ily módon együtt lehetett a család: az addig Kolozsváron dolgozó Judit a gyerőmonostori iskolában lehetett tanító. 2008-ban a lelkész megteremtette az erős kulturális jellegű Madárleány Napokat, amelyek túlmutatnak egy falunap keretein. A július közepén esedékes napok élőzenés táncházzal szoktak véget érni.

Fontos a család Hover Zsolt számára – két gyönyörű kislány édesapja, akinek baráti segítséggel sikerült igazi babaházzal meglepnie a „hercegkisasszonyokat”. Ugyanakkor a Babeş–Bolyai újságíró szakán diák, méghozzá a lelkiismeretesebbje közül való, hiszen család-szolgálat-egyetem-ingázás között időt szán az írásra is, rendszeresen közöl a Szabadságban vallásos témájú cikkeket és riportokat. Az újságírásban és lelkészkedésben egyaránt nagyon fontos tulajdonságokkal is rendelkezik: az emberek szívét és nyelvét minden más kulcsnál sokkal inkább felnyitó jó kedéllyel és humorral.

Madárleány-napok Gyerőmonostoron

NAGY-HINTÓS DIANA

Ki tudna ellenállni egy olyan rendezvénynek, amelyet madárleány-napként hirdetnek meg a szervezők?

Zuhogó esőben és kissé késve érkeztünk ki Magyargyerőmonostorra, ám a több évszázados templom egyszerűsége s méltósága folytán lassan lépkedővé és alázatossá váltunk. A templomban épp egy művészettörténeti előadás folyt. A gyerekek is figyeltek, s arcukon még ott volt a cicabajusz, amelyet a délutáni foglalkozáson festettek rájuk. Majd Berecz András humoros történeteit hallgatva elfeledkeztünk a zuhogó esőről, a hidegről. A volt parókián ízletes töltött káposzta várta a résztvevőket. Hover Zsolt református lelkipásztortól megtudtuk: a magyargyerőmonostori egyházközség idén másodszorra rendezi meg a madárleány-napokat. S hogy miért ez a neve? Mert Erdélyben egyedülálló módon csak itt található meg az a kültéri szobrocska a templom falába ágyazva, amely egy madárleányt ábrázol. (A szakemberek szerint a különös alkotás pogány termékenységi istennőt ábrázol.) „Ehhez hasonló kevés van Európában. Könyv is jelent meg erről A madárleány Erdélybe repült címmel” – magyarázta a fiatal lelkész, akitől azt is megtudtuk, hogy ez alkalommal jobban belevonták a rendezésbe a gyülekezetet, mint tavaly. „Nem tipikus falunap volt ez, az egyházközség szervezte. A lényeg az, hogy őrizzük meg hagyományainkat” – mondta Hover Zsolt, majd röviden ismertette az esemény főbb mozzanatait: szombaton 11-től istentiszteletet tartott, majd az érdeklődők megtekinthették a Múlt és jelen Magyargyerőmonostoron című kisfilmet. A filmet szerkesztő Sinkó-Kalló Katalint, a település kulturális életének személyiségét díjazták, a film operatőre Essig József volt. Délután Pap Gábor a kalotaszegi kazettás mennyezetekről, Horváth Zoltán pedig a középkori szoborábrázolásokról tartott előadást. A gyerőmonostori gyerekek a volt parókia udvarán léptek fel, ám ezt kissé elrontotta az időközben eleredt eső. A tervek szerint tegnap Pap Géza református püspök hirdetett igét.